Rakott brokkoli csirkemellel

Rakott brokkoli csirkemellel
Hozzávalók 4 személyre:
1 kg brokkoli
15 dkg laktózmentes trappista sajt
2 dl laktózmentes tejföl
1 kk. őrölt szerecsendió

50 dkg csirkemellfilé
4 gerezd fokhagyma
10 dkg bacon
3 ek. olívaolaj


Elkészítés:

A rózsaira szedett brokkolit sóval, szerecsendióval és fokhagymával ízesített
vízben megfőzzük. A csirkemellet apró csíkokra vágjuk, ízesítjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával és kevés olajon megsütjük, majd ugyanebben az olajban a felkockázott bacont is megsütjük. Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal, és a brokkoli felét az aljára terítjük. Erre rétegezzük a sült csirkemelleket, a megsütött bacon darabkákat és a brokkoli másik felét. A tetejét megkenjük a tejföllel és megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben addig sütjük,amíg a sajt megpirul.

Sütőtökkrémleves Fem3

Hozzávalók 4 személyre: 1 db közepesen nagy sütőtök (megsütve), 1 liter alaplé(ha nincs,akkor vizet használjunk), 10 dkg vaj, 5 dkg liszt , 1 csésze tejszín/2dl/, 4 dkg pirított tökmag,só,bors,tökmagolaj,1 db vaníliarúd

Turmixgépbe tesszük a sült tököt, öntünk hozzá egy kevés vizet. Az alaplevet és a tejszínt hozzáöntjük, majd simára turmixoljuk. Egy lábosban felolvasztjuk a vajat, és felhevítjük rajta a lisztet. A forró liszthez hozzákeverjük az turmixolt tököt.Elkeverjük alaposan,majd forraljuk kb. 10 percig, közben ízesítsük utána sóval,borssal,vaníliával. Forró csészékben tálaljuk a pirított tökmaggal. Ha érdekesebbé akarjuk tenni, adjunk mellé  fehérborban kagylót.

Íme a videós recept és a tálalás:

 

Édeskömény krémleves

Hozzávalók 4 személyre:

4 db édeskömény
csipet só
csipet bors
0.5 dl olívaolaj
5 dkg vaj
40 dkg édeskömény
1 szál újhagyma
20 dkg burgonya
2 dl tejszín
8 szelet bacon

A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk kockára.Az édesköményt mossuk meg,aprítsuk fel és a zöldjét rakjuk félre.

A vajat és az olajat rakjuk egy edénybe és hevítsük fel.

Szórjuk rá a karikára vágott hagymát.Sózzuk és borsozzuk.Rakjuk rá a felaprított zöldségeket és 15 percig pároljuk.

Ezután öntsük fel vízzel és főzzük puhára a zöldségeket.

Közben a bacont süssük meg egy teflon serpenyőben ropogósra.

Ha megfőttek a zöldségek ,akkor turmixoljuk le a leves alapot,majd hőkiegyenlítéssel adjuk hozzá a tejszínt.

Forraljuk ki,majd tálaláskor intsük meg az édesköményzöldjével és rakjunk rá baconchipset.

Baconbe csavart csirkemellfilé édesköményes burgonyapürével

Hozzávalók 4 személyre:

4 db csirkemellfilé

csipet só

csipet bors

egész feketebors

1 dl olívaolaj

20 dkg édeskömény

50 dkg burgonya

10 dkg vaj

2 dl tejszín

1 db halványítózeller

1 db sárgarépa

1 db újhagyma

8 szelet bacon

A csirkemellfiléket sózzuk,borsozzuk és csavarjuk be baconnel.

A burgonyákat hámozzuk meg és sós vízben főzzük puhára,az édesköményeket is főzzük meg egy külön edényben.A főtt burgonyát nyomjuk át krumplinyomon,majd adjuk hozzá a vajat és a forró tejszínt.Habosítsuk ki.A megfőtt édesköményeket turmixoljuk le és keverjük bele a burgonyapürébe.

A sárgarépát ,a zellert és az újhagymát vágjuk csíkokra és egy serpenyőben pirítsuk meg kevés olívaolajon.Ízesítsük sóval,borssal és az édeskömény zöldjével.

Egy serpenyőt melegítsünk fel és süssük meg benne a baconbe csavart csirkemelleket.

Egyenletes hő alatt,közepes lángon kb.8-10 perc alatt megsül.

Tálaláskor a burgonyapürére szórjuk rá a zöldségeket és mellé helyezzük a felszeletelt csirkemellet.

 

Panna cotta eperrel

Hozzávalók:
7 dl tejszín
25 dkg eper
20 dkg cukor
1 db vaníliarúd
4 db lapzselatin
Az epret mossuk meg alaposan és vágjuk cikkekre.
A tejszínt felforraljuk a vaníliarúd kikapart belsejével és magával a rúddal.
A zselatinit hideg vízbe áztatjuk.
Ha felforrt a tejszín ,akkor hozzáadjuk a cukrot és addig keverjük,hogy a cukor elolvadjon.
Ha elolvadt a cukor,akkor húzzuk félre .Csavarjuk ki a zselatinlapokat és adjuk hozzá a tejszínhez és keverjük el.
A poharakba rakjuk az előkészített eprek felét,majd öntsük rá a szoba hőmérsékletű tejszínt.
A maradék epret a tejszín öntés közben szórjuk bele a poharakba.
Rakjuk hűtőbe és 2-3 óra múlva fogyaszthatjuk.